A nem kiabálós apukák blogja

Apa vagyok! Boldog és büszke! Ez életem legnagyobb élménye. És nem kiabálok a gyerekeimmel. Ez a blog azoknak szól, akik kiabálás nélkül képzelik el a gyerek nevelést.

Facebook

19.
október

Rászólás

Obama  |  Szólj hozzá!

Egyik ismerősöm mondja: "Azoknak a gyerekeknek minden meg van engedve. Soha nem szólnak rájuk." Azon túl, hogy feláll a szőr a hátamon egy ilyen magyartalan kifejezéstől mint "minden meg van engedve", valóban kérdés, hogy mikor, milyen gyakran, és milyen stílusban érdemes rászolni a gyerekünkre?

Nekem úgy tünik, mintha a liberálisnak mondott, mindent megengedő nevelési stílus viaskodna a hagyományos, inkább szigorú, a gyeplőt erősen tartó nevelési stílussal. De valóban itt van a kutya elásva?

Szerintem segítjük a gyerekünket, ha nem hagyunk mindent rá, ha figyelmeztetjük, hogy mit szabad és mit nem. Nem hiszem, hogy egy gyerek akkor fogja magát jól érezni, ha semmilyen korlátot nem állít számára a szülő. Ez a korlát leginkább a szülő a szava, gesztusa, amivel jelzi, hogy helyesen cselekszik-e a gyermek, vagy sem.

Könnyű azonban beleesni abba a hibába, hogy állandóan kézben tartjuk a gyerekünk cselekvését. Valóban van olyan szülő, aki gyakorlatilag folyamatosan beszél a gyerekéhez, akkor is amikor nem is vele foglalkozik. "Ne csináld, várjál, ügyes vagy, hagyd abba, gyere ide, nem vagy szomjas, gyere már ide, fújjuk ki az orrodat, szépem játsszál, mit építettél stb." Ezzel a viselkedéssel nagyban megnehezítjük a gyerekünk önállósodását, és meglepve tapasztaljuk, hogy az alapvetően csendes gyerekünk néha szándékosan összetör valamit. Ilyenkor kibuggyan belőle az egyéniség, mint egy szelepen át a nagynyomású gőz.

A másik hiba, amikor ugyanazért nyolcszor szólunk rá a gyerekünkre. Ne húzogasd az autódat az asztalon! Nem hallod? Ne húzogasd azt az autót! Hagyd már abba! Elveszem az autódat! stb

Ebből azt tanulja meg a gyerek, hogy nem kell figyelnie, ha kérnek tőle valamit. Majd szólnak újra!

A legtragikusabb pedig az az eset, amikor azonnal emelt hangon szólnak a gyerekre. Az elején említett ismerősöm például általában elkezdte rángatni szegény gyerekét. Szegény kislány a maga 15 kilójával csak ténfergett az anyja rángatása nyomán, de ami nagyon szomorú: ezt is megszokta! A kiabálás, a rángatás éppen annyira hatástalan volt, mintha semmi nem történt volna.

Én nem kiabálok. Minek? Értelélme nincs, és nekem is, és a gyerekeimnek is jobb így!

Címkék: baba rászólás liberális nevelés

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

http://apagyere.blog.hu/api/trackback/id/tr262383186

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.